- Posts: 101
- Thank you received: 0
MIT campus
Ezek a mágikus veszélyforrások nem kezelhet?ek úgy, hogy el?re küldjük a gyalogságot. Arról nem is beszélve, hogy te nem gyalogság vagy, hanem a légier? nyomozóhivatalának ügynöke és tiszt. Itt bizony a chain of command mellett megjelenik egy másik szempont, ami fontosabb: Ha megnézed akkor a lövészeknél a els?sorban l?ni kell. Az utászok feladata is viszonylag meghatározott. A harckocsizóké is. Ott minden katona hasonló képzésen esik át, csak éppen a tiszt többet tanult, például a többiek irányítását is. Jobb esetben tapasztalt is, de ez nem el?írás. Az eredmény? Úgyis ? tudja jobban, de ha nem is akkor sem tudja rosszabbul, a vitát, fejetlenséget pedig el kell kerülni, egységesen kell cselekedni és ehhez tartozik a chain of command. Ha viszont nyomozol, haditechnikai kutatást végzel, stb. ott mindenki képességei, látásmódja különböz?, és minden ember véleményére szükség van, és van amit jobban tudsz mint mondjuk az én parancsnokom. A cél az, hogy minden néz?pontból megismerve, megvitatva az ügyet hozzuk meg a megfelel? döntést. Ehhez pedig mindenki véleményét meg kell hallgatni, kell vegyülni és meg kell vitatni dolgokat. Az egységes fellépés pedig már a klasszikus jó zsaru rossz zsaru stratégiánál sem feltétlenül m?ködik. Nos ezért más a chain of command, és ezért [i:38i4srk0]kell [/i:38i4srk0]itt vegyülni.
Viszont ez azt is jelenti, hogy itt eleve nem szokunk hozzá a nélkülözhet? ember fogalmához, ha pedig nincs nélkülözhet? ember, akkor jön az örök szlogen: "no heroics" azaz senki nem megy be olyan helyre ami túl veszélyes, a túlzott veszély elhárítására képes er?sítés nélkül. Szóval pech, de a túlzott veszély miatti ügyr?l levétel általános szabály és nem kivételezés. És ha hiszed, ha nem, a helyzeted kapcsán kevesebb a kivételezés mint amire gondolsz. Egyfel?l Azuminak való segítség természetes. Hiszen sok ügyben kell kívülr?l segítség, együttm?ködés. Akkor nem hiszem, hogy szokatlan lenne, hogy kiállunk a barátokért, vagy azokért akik segítenek nekünk. Persze, nem kötelez?. Meg lehetne úszni másokat kihasználva is, sok megacég így m?ködik, de szerintem jobb korrektnek lenni és segíteni. Hidd el nekem, ha nem azt akarnám, hogy [i:38i4srk0]tényleg[/i:38i4srk0] elérd a pozíciót, mert tényleg akarsz érte tenni és ezt elmondtad, akkor egyszer?en írnék egy jelentést, megindokolva szépen csendben miért kell bel?led f?tisztet csinálni. És hidd el a Pentagon politiksai vennék a lapot.
Ellenben én sem örülnék az ilyen instant el?léptetésnek, így ezt nem is javasolom. Éppen az a különleges, hogy nincs durva kivételezésben részed. Hogy nincs melléd ültetve 3 ?rmester, hogy ?k csinálják a papírmunkát, te pedig a már kész ügyben csak a nevedet adod hozzá. Volt már részed kihallgatásban, döntési kényszerben ahol jól kell dönteni, hogy elfogadja a bíróság, és tengernyi papírmunkában is. Most is van részed abban, hogy valamit megszervezni. Pedig dönthettem volna úgy, hogy bizony Ginanak is te osztod a parancsot, és nem melléd hanem alád rendelem. Mert eleve meg tudtam volna tenni hogy nem sima hadnagyként, hanem f?hadnagykén indulsz tisztként. Adok egy soron kívüli el?léptetést és máris Captain. Onnan pedig rendkívüli el?léptetés ugyan nincs, de ha olyan feladatkörbe sorolunk amihez eleve magasabb rang jár, akkor azt még egyszer el lehet játszani. És rögtön ?rnagyként parádéznál itt. Szóval, ha nagyon kivételezni akarnék veled, akkor innen indulnánk. És szerinted mennyi id? lenne még egy el?léptetést elintézni, ha már tudják úgyis nemsokára céges leszel és a cél addig elérni a lehet? legmagasabb rangot? Mert igazából csak ehhez kell komoly politikai kapcsolat. Villámkarriert lehet csinálni teljesítmény nélkül is. De ezt én sem szeretném, Azumi sem hiszem, hogy örülne neki, a Renrakunál hidegzuhanyként érne a feladat és te sem szeretnéd. Szóval jó okom van kihagyni a képb?l a lehetséges kivételezést. De ha sokat emlegeted még a végén azt fogom hinni, hogy arra vágysz... Szóval tessék tudomásul venni mind a hadnagyi rangot, mind azt, hogy vegyülni kell így a f?tisztekkel.
Megjegyzem a friss hadnagyok jelent?s része lótifutiként kezdi egy tetsz?leges f?tiszt mellett, és minden elintézett kicsi szociális aprósággal is b?vül a kapcsolatrendszerük. Másik részüket meg már láttad. De a lényeg, hogy a f?tisztekkel vegyülést nem úszod meg. Így nem árt elgondolkodni akkor mégis kivel vegyülsz.
- Aika"
Nehezen tudom eldönteni, hogy a f?tisztekkel nem vegyülés csak kifogás, hogy velem ne kelljen vegyülni, vagy Jeff még mindig azt hiszi, ezt a részét megúszhatja a munkának...
- Gina, történt egy kis baj egy barátommal, aki az Inside View megmaradt riportere, mivel baleset érte. Bemegyek hozzá a kórházba. A bulira honnan gondoltál zenét szervezni? Lehet, hogy DeeDee el?keríthet? a bandával, és akkor lehetne valami házi koncert. Ha jól tudom éppen új albumon dolgoznak, így nem hiszem, hogy most ebben a pár napban koncertjük is lenne. Bár, ha jönnek nem úszom meg az éneklést.
Ezzel el is indulok a kórház felé. És már az induláskor úgy döntök, hogy sürg?sséggel igyekszem rendelni valami használható ruhát Azumi számára, mert lefogadom, hogy a ment?sök nem álltak neki ilyesmit keresgélni a számára. Akár az el?z? rendelés ruha + parfüm iránya is belefér, hozzá csapva valami alap fés? / smink cucc. Mivel ezt már gyorsan el?állítják és jelzem, hogy sürg?s remélem ez is viszonylag gyorsan odaér. El?bb, minthogy másnak egyáltalán eszébe jutna a megoldandó probléma. Amíg nem kell vezetnem addig igyekszem összeállítani pár rövidebb anyagot Azumi számára, hiszen ha most baleset érte nehezen lesz idejében kész elég cikkel, viszont sok exkluzív vagy fél exkluzív anyagnak örülhetne. Azt pedig könny? összeszedni, f?leg azért, mert Wilbeforce ügyben akad mint. A másik egy összeollózott cikk arról, hogyan lehet felismerni akár kiberszemmel, akár sok más eszközzel a radioaktivitást, ha már "erre a zsaruk se maguktól gyanakodtak" amikor volt ilyen helyzet.
Kis hírnek elférhet náluk a pápai küldött is. Hiszen err?l is sokan olvashatnak náluk. Ez lenne az egyik rövidebb hír amit olvashatnak sokan. Pláne akkor, ha pár pletykát hozzá teszünk, hogy ki, melyik oldalról (keresés, stb) miért várt ilyesmit és ezzel sok pletykát meg tudunk alapozni. Ez pedig hasznos, ha az Inside View érdekeit nézzük. Hiszen ha a hozzájuk kerül? cikkekr?l sokan beszélnek, akkor javulnak a statisztikák. Ez pedig Azumi karrierje szempontjából el?nyös lehet, még akkor is, ha a cikket "informátora" küldte. Hiszen nekik a legf?bb képességük pont az ilyen informátorok és egyéb információforrások megszerzése lenne. Ehhez gyorsan összeállítok egy megfelel? keresést, mert erre szükség van mindenképpen a pletykák összeszedéséhez. Ezért jó a direkt neurális kapcsolat, mert tényleg gyors. F?leg a saját dekkel, mert így ugye a járm?r?l is kapok közben adatot, ha valamiért kellene.
Persze fel lehet tenni a kérdést: Mire elég 3 cikk? Ehhez hozzá teszem, hogy jelzem Ginának, ha van valami megírható témája akkor küldje el ? is Azuminak, valamint összerakok pár "interjú kérdést" mondjuk DeeDee számára. Így Azumi e sajnálatos baleset ellenére sem marad szégyenben. És megírhatja az elcserélt csomagok ügyét is, jelezve melyik postaszolgálattal kell vigyázni, miért kockázatos online rendelni a virágot, miért lehet jobb azt helyben. Persze fel lehet vetni, hogy ilyenkor a csere miatt tönkrement csomagot is pótolni kell, az okozott életveszélyes baleset miatti kártérítésen felül. És hogy ilyen ritka növényb?l ennyire életer?s példányt a szakért?k szerint nehezen talál a Wuxing. Ehhez ugye elküldöm az ötletet még Azuminak. Jelzem azt is kivel kéne interjút készíteni még a csomagkézbesítésr?l.
Azaz amiben tudok igyekszek segíteni a helyzet átvészelésében...
A kórházhoz érve látom a kötelez? kelléknek számító automatákat. A jelent?s részük persze igyekszik megmondani mit vegyünk a kórházban fekv? rokonnak, barátnak, munkatársnak. Egy része még üzenetet is küldene névre szóló reklámmal. Illetve küldeni küld is, csak az nem jön meg hozzám. Nálunk ugyanis jó eszközök sz?rik az illegális spam áradatot, és máris megy az "átadott ügy" az illetékes hatóságnak aki rendre kiszabja a spam miatti bírságokat. Ellenben a hasonló rendszerek üzemeltet?i szerint az "id?nként benyelt bírság az üzlet ára". Az egyetlen automata ami nem küld üzenetet az amib?l vásárolok is. Bár a "Renraku Premium Szusi" automata tartalmáról sem mondanám azt, hogy prémium min?ség, de mégis jobb lehet mint egy Bostoni kórház átlagos "reggelije". Bezzeg, ha Azumit, a katonai kórházba vitték volna, akkor könnyebb lett volna találni neki valami ehet?t a környéken. Mindenesetre úgy döntök, hogy az étel úgy változatosabb ha egy feln?tt menü helyett több "gyerek menüt" rendelek. Az ajándék kategória pedig a "hercegn? jelmez" és itt igyekszem megadni Azumi méretét. Amíg ideér a ruha, addig is legyen valami.
Persze, tudom az automatákban lév? eszközök ugyan gyorsan összerakják méretre amit kell, és ez jó, de ebben az árkategóriában nem lehet igazén jó min?ségre számolni. Viszont ez is kellemesebb lehet mint a kórházi eldobható hálóing.
Gina közben ugye szintén reagál Jeffnek.
"Amy jó lehet, csak nem tudom milyen feltételekkel szokta vállalni, és lehet-e valahogy tartósabbra ide hívni. A zene kapcsán viszont nem tudom, hogy megéri-e Goregrindos bandát ide hívni. Aika viszont megadta DeeDee számát, akivel együtt zenélt, és lehet, hogy összeránt pár más zenészt, ha kell. Ezek mellé az itteni kopaszok jól jöhetnek, talán Aika is beszáll. Ha a jó zene nagyobb részt a házhoz köt?dik, akkor az vonzóbbá teheti a házat. Nem tudom mennyi lenne elérnni, hogy ez az Amy is sokat lógjon itt, de gondolkodom rajta mit lehetne tenni.
Azt meg tudod, hogy parancsot nem adhatok, így maximum megkérlek arra amit jó lenne megcsinálni, és megbeszéljük. Oké, ez javarészt az én szakterületem lenne, de ett?l még a te véleményed is fontos. Még akkor is, ha tudom ilyen rohanva bepótolni az eddig kies? lehet?ségeket nem lesz éppen könny? feladat, és ez nem a legszerencsésebb helyzet.
Szerintem az egy jó nagy eset a jobb, azt könnyebb értékelni is, és ugye közben minden real time megy, sok más program ott van a háttérben. A béta teszthez itt kell lenni, vagy távolról díszlet nélkül? Mert, ha az utóbbi akkor Aika rentoni haverjai jók lehetnek. ha innen kell, szerzünk rá pár tengerészt. Az nem lesz gond. "
Közben persze igyekszik lekérni Amy profilját, és megnézni hogyan lehetne ide csábítani. Akár lehet?ségekkel, ösztöndíjjal, bandával, bármivel. Ugyanígy a meghívók kiküldése mellett beállítja, hogy minden olyan visszajelzés, hogy valaki itt lesz, kérje le az ? profiljukat az elérhet? helyekr?l. Bármi elérhet? marketing adatbázisból. A cél: Megtudni milyen koktélt érdemes rendelni, név szerint. Legyen egy kellemes meglepetésük. Az összes olyan aki egyetemista de még nem biztos, hogy hol fog lakni az évben külön kiemelt mappába kerül. Az ? zenei ízlésük, korábbi képzési adataik, stb. minden kiemelhet?, így pedig Gina tudja, kit és mire érdemes majd megkérni. Majd eljön a pillanat arra is, hogy ruhát rendeljen mind saját magának mind pedig Aika számára.
Please Log in or Create an account to join the conversation.
- Nyarlathotep
-
Topic Author
- Offline
- Administrator
-
- Thank you received: 0
Jeff"
Ez alapján ha jól sejted nem hiszi, hanem akarja azt a megúszást, mert ez neki olyan, mintha neked tengeralattjárót kellene vezetned manuálisan trutymós vízben valahol a Mariana-árok legmélyén.
A beszerzéssel semmilyen gond nem akad, leszámítva azt, hogy a fodros nyugati ruha az úgy néz ki hozzán?tt Azumihoz, mert eddig ha a közeletekben volt, biztosan került rá egy. A St. Mary ugyanolyan mint ahogy eddig láttad és ugyanúgy nem szabad se telefonálni, se asztrálisan projektálni. Nem mintha képes volnál rá. A látogatás viszont valahogy nem olyan, mint ahogy képzelted. Az ember egy ágyban fekv? beteget várna, meg egy halom monitort és nem egy a n?vérekkel és mindenki mással pöröl? igen élénk lányt, meg egy alvó német professzort, akit szemlátomást egy csöppet sem zavar a környezet hirtelen megugrott zajszintje. Hogy mit akart, azt így nem sejted, ahogy azt sem tudod, hogy most alszik, vagy a varázslás ütötte-e ki.
"Amy nem tudom mennyiért dolgozik és hogy maradna-e, csak hallottam, hogy szeretik. Gondoltam ötletnek jó. Szerintem a helyi varázslókat kellene kérdezni.
Az egész goregrind bandát meg fölösleges idehívni, a lényeg amúgy is a két gitáros. Ha benne voltak egy technical death metal projektben is, akkor biztosan nem bénák, ráadásul itt voltak addig, amíg be nem költöztek a bokorugrók, azaz a házhoz köt?dnek, hogy kiket teszünk melléjük az meg ékmindegy. Aika ugyan ide köt?dik, de most nem az volna a cél, hogy fölszabadítsuk miattad? Hacsak nem akarsz vele egy bandában játszani, kénytelenek leszünk keresni valami másmilyen megoldást, az a két doktor meg ide köt?dik, de err?l meg mondtam, hogy Azumit kell kérdezned. ? élt velük sokáig. DeeDee viszont nem köt?dik ide. Egy percet sem élt itt és itt személyesen nem hiszem, hogy Aikán kívül más is ismerné, Heitát és Herbertet viszont aki járt már a kórházban, vagy mondjuk három éve sportorvosnál, vagy két éve látott már ment?st, az biztosan.
Fel?lem nevezhetjük javaslatnak is, de te leszel a f?n?k felesége, tudom, hogy kinek kell lehet?leg id?ben els?bbséget adni, ráadásul ahogy mondtad, nem is értek hozzá.
Oké, akkor a bétateszt az a te dolgod, én ne is tudjak róla, mert akkor testre szabnám, most meg pont az a kérdés, hogy az utcáról bees? mit fog szólni."
A profil szerint Amy vagy ahogy mostanában ismerik Króm Káprázat egy feltörekv? illúzionista/m?vészmágus/zenész, méghozzá zenében inkább az elektronikus kategóriában, mint metálban. Ez egyébként a chiptune-tól a techno-n keresztül az industrial/dark ambientig bármi, de f?leg elektronikus, azokból viszont a dallamosabb, jól táncolható zenét kedveli. Az Ízisz kéretlen reklámkampánya miatt került a figyelem középpontjába, jó m?vész ugyanis alapból ritka, de egy cégnek ez az er?forrása is szinte kimeríthetetlen és azok, jobb anyagi helyzet?ek, mint Amy, aki sztárjelöltnek túl csóró [most, hogy már keresik, végre tudja fedezni az egyetemet, a lakbért és az eddigi kölcsönöket]. Általában egyedül dolgozik, mert nem szereti, ha nagyon beleszólnak a megvalósításba, f?leg menet közben, de eddig gyakorlatilag csak a kulimunkákat végezte aprópénzért. Nyomozónak viszont nem az, katonának sem katona, tudósnak sem tudós, így ennyiben nem illik ide, de ha valaki állandó munkát adna neki, akkor valószín?leg maradna.
Csapat riadó!
Please Log in or Create an account to join the conversation.
Majd odamegyak Azumihoz:
- Szia. Hallottam, hogy behoztak ide a kórházba, valami baleset miatt. Gondoltam bejövök, és megnézem van-e valamire szükséged. Pár apróságról bátorkodtam gondoskodni.
- Biztos sok id?d esett ki, így küldtem a címedre pár cikk vázlatot, ami segít a napi teend?k letudásába. A kórházi reggeli helyett sajnos csak automatásat tudtam szerezni, Renraku féle gyorskaja, ellenben ezzel a kórházi hálóing helyett valami nem túl szép, de talán pár percig kibírható maskarát is adtak. Ruha és parfüm hamarosan érkezik. És egy kis meghívás lenne egy esti bulira amit a házunk rendez. Örülnék, ha eljönnél, és még jobban örülnék, ha esetleg be is számolnál róla. jól jön a hírverés.
Gina is visszaír Jeffnek:
"Köszi a megel?legezett bizalmat, de tudod két dolog van amit?l tartózkodom. Az egyik egy ismert dolog: Nem iszom el?re a medve b?rére, már csak az ismert mondás miatt se. A másik pedig nagyon igyekszem nem elszúrni. Aikával szeretjük összekötni a kellemeset a hasznossal, ez közös is bennünk. Mivel ? javasolt DeeDee felhívását, gondolom szívesen énekelne is, hogy ezt a bulit is ennyiben közösen csináljuk. Szerintem nem venné ki magát túl jól, ha a tervek, a "megcsináltuk" helyett tapadva azt mondanám irány táncolni. Szóval ezért is igyekszem most nagyon óvatosan kezelni ezt a bulit mert gáz lenne már az els?t is elrontani. Viszont meg lehet oldani, hogy a történet szerinti szerepünk miatt is sok id?t töltsek Aikával. S?t, ezt az énekkel is össze lehet kötni. Ha pedig énekelünk akkor már lehet, hogy a helyzet megkövetelheti a táncot is... Persze ez a történett?l is függ, így sok múlik rajtad. Ha segíteni akarsz egész jó lehet?ségeket is tudnál teremteni nekem. Ha pedig amúgy is szeretjük összekötni a kellemeset a hasznossal, akkor ez nem rossz helyzet."
Please Log in or Create an account to join the conversation.
Please Log in or Create an account to join the conversation.
- Nyarlathotep
-
Topic Author
- Offline
- Administrator
-
- Thank you received: 0
-"Látod egyszer próbálom vizsgára készülés el?tt kialudni magam és mire ébredek?" mutat Keisinger professzorra, aki körülbelül úgy fest most a széken, mint az a vámpír nappal, amire hasonlít, egyetlen különbséggel: a vámpírok nem horkolnak. "Ráadásul pont a legszebb álmomból... Azt hiszem ez a házzal jár. Majd hozzászokok."
-"Köszönöm, de nem kellett volna. Már épp indulni készültem, az az öt perces taxiút meg akkor sem zavart volona, hogyha ebben a félbevágott leped?ben kell megtennem. Most viszont ha gondolod megehetjük ezt a... valamit együtt is, amúgy sincs túl nagy étvágyam. Nem tudom, hogy pontosan mit kaptam, elvileg vérkészítményt, bár szerintem ez inkább pentothal mysteriis és nem thaum-norz. Még mindig szédelgek egy kicsit. Csak érjek haza, biztos, hogy megkérdezem Ottot, hogy mit csinált már megint, feltéve, hogy áll még a ház..." füstölög Azumi, bár szerinted inkább stim patchet kaphatott, de vagy hatot a sebessége alapján. [A pentothal misteriis az egy mágikus igazságszérum. Jellegzetes múló tünete a narkolepszia, a fáradékonyság, a szédülés és az akár kívülr?l is irányítható álmok.]
-"Na jó, látom már év elején C-t fogok kapni, vagy D-t... Így számoljon az ember a többiekre... Ezt biztosan le fogom verni Kathyn. F?leg, hogy most még orvosi igazolást sincs értelme szereznem. A professzor úr biztosan az el?tt jött ide, hogy fölébredtem és ahogy ismerem, kikérdezte az állapotomról az egész kórházat, de akár az is lehet, hogy ? hozott rendbe, lehet hogy pont a vizsga miatt." bosszankodik tovább.
"Elmeséled, hogy mir?l kellene lehoznom azokat a cikkeket a bulin kívül? Még szerencse hogy nem egy hétig voltam kiütve... Tényleg, tudod, hogy mi ütött ki? A hírekben semmit nem közöltek. Oké, annyit láttam eddig, hogy a professzor torkon ragad valakit és behajítja a többiek közé, de ebb?l nem tudtam meg sokat. Meg volt valami varangyes? is, amit?l jó páran azt hitték, hogy itt a világvége, meg valaki valami olyasmit is lehozott, hogy elvileg a Faustusnak két emberölt? óta el?ször sikerült megidéznie a Sátánt és ez Isten büntetése. Tudsz valamit?" kérdezi, miközben szépen megterít kett?töknek abból a kevésb?l amit az automata kiköhögött magából. A sok kicsi menü el?nye a sok edény és a sok ev?pálcika, így legalább nem kell egymás tányérjáról ennetek, ez ugyanis nagyfokú illetlenség.
[Gina természetesen egy igent kap válasznak, lévén ez olyan keresztapásan visszautasíthatatlanra sikeredett.]
Csapat riadó!
Please Log in or Create an account to join the conversation.
- Nem hiszem, hogy bármi rossz lenne, és ha jól tudom ez csak egy év el?tti rendkívüli ZH, és a professzor itt engedékeny lesz veled. Err?l ugyanis nem tehetsz, de Otto sem igazán. A csomagot amit kaptál összecserélték Enlai valamelyik veszélyes növényével, ami a kelleténél életer?sebb volt és elszabadult. Nem tudom milyen virág lehetett, mert nincs róla elég információm, de következtetni azért tudok. Feltehet?en kínai, feltehet?en ritka, feltehet?en felébredt, és amit élve szállítanak ilyenkor és veszélyes az sokszo orchidea. De ezt te valószín?leg láttad is, így csak a csere ténye az igazi újdonság a számodra. Ez viszont nem Otto b?ne, hanem a Wuxing hibázott.
- Szóval bízom benne, hogy lesz elég er?d, hogy el tudj jönni. Viszont az is biztos, hogy a szegény kínai teaboltosunk családja nem el?ször kerül érdekes helyzetbe. Volt korábban érdekes ügye. Viszont jóban van a professzorral. Gondolom, ha behoztak akkor komoly gond lehetett, ez pedig arra enged következtetni, hogy az a növény nagyon nem volt veszélytelen. A vérátömlesztés azt jelenti, sok vért veszthettél, így ez a növény valószín?leg emberre is veszélyes aktív ragadozó, vérrel táplálkozik[i:35r3v0gt], és paralény. [/i:35r3v0gt]Ha pedig érintett is vagy, meg tudod írni a történetet, ami szerintem jó is lehet. Ez lenne az egyik amihez igyekeztem ajánlani potenciális forrást, végeztem egy kis kutatómunkát. Ha meg akarod írni.
- Szóval Otto-t ez úttal biztos nem kell letolni, és nem hiszem, hogy ebb?l komoly gondod lenne. Az újságban pedig érdekes téma lehet. Csak diplomatikusan ki kell hagyni a Keisinger nevet a képb?l. Mert ugye azt Severin nem szereti. De szerintem jó hír, hogy rögtön ide sietett gondoskodni arról, hogy odafigyeljenek rád, mert ez azt jelenti, immár elfogadott. El tudod képzelni, hogy mit szóltak a n?vérek amikor szépen kiosztotta ?ket, hogy a fia jövend?belijére hogyan kell vigyázni, a csúnya vérszívó növény miatt? A kérdés az, hogy egy növény hogyan tud vadászni, mert nem hiszem, hogy gyorsan mászna vagy n?ne oda. De könnyen lehet, hogy valamivel elkábított, akkor pedig a házban mást is képes lett volna elkábítani. Mondjuk Severin biztos máshogy reagál, ha Otto is bajba kerül a növény miatt. Ha pedig kell segítség a ZHra majd megoldjuk, ne feledd a mi házunk tele van matekhoz jól ért? mérnök hallgatókkal, és hidd el nekem, mindenki segítene. Akár jóban vagy velük, akár nem.
- Nemrég CTCt?l gyakorlatilag megvettem a házat és mivel a lakók többsége CTC zsoldos ?ket meg bérelem, mert jól fog az jönni Azumi ügyében is. Ma megjött a visszaigazolás. Szerintem, ha azt mondom a ZHra gyors oktató anyagot lehet készíteni, akkor mindnek lesz rá ideje, és örülnek, hogy nem árkot kell ásni. Jeff már oda akarja ?ket kivezényelni. Legalábbis amikor jeleztem szükség lesz rá is a buli szervezés kapcsán ezt említette. De inkább a buliba tervezett játékok történetéhez lehet szükség rá. És mondtam, árkot ásni mást vezényelnék ki. De Jeff szerint az veszélyes. Minden esetre ebb?l jó buli lesz.
- A b?nügy baleset rovatba egy "hogyan detektáljuk a radioaktivitást?" kérdést tárgyaló cikket, ha már a Knight-Errant nem szúrja ki a hasonló dolgokat. Ez sem jelent akkora dolgot, és most mindenkit foglalkoztathat a kérdés a kiürítés kapcsán. Ellenben ha sok jó megoldás jelenik meg, akkor a legtöbb ember eleinte kicsit borzong, de utána meg is nyugszik, hiszen a környezetében sokan figyelhetnek oda a jelekre, mégsem tapasztalnak radioaktivitást.
- Társasági kérdéshez egy pápai küldött érkezése, és a korábbi ezzel kapcsolatos találgatások adnák a témát. F?leg, hogy melyik rendb?l is jött a démonvadász pap és pápai küldött. Gondolom sejted, Keisinger professzor egy barátjáról van szó, ezért óvatosan kell fogalmazni. De ez akkor is hír. Faustus környékére megy amúgy. Ide hozzátenném a Wilbeforce család pár dolgát taglaló cikket is, ha már egyház is szóba került.
- Ha kell még, akkor érdekes pletyka lehet, hogy a házunkba egyre több "nyomozó" kerül be. Ha kell akkor keresek megjelenéseket Ginával kapcsolatban. És tudok ebb?l összedobni egy kis pletykát a házunkkal kapcsolatban, ha arra van szükséged. Háttérzaj kérdése és sok más apróság miatt kerestem tömegkommunikációhoz, csapatépítéshez, stb. is ért? pszichadost, de a lány az NCISt?l jön. És bizony a gyorsan megszervezett bulikkal ? bele is vetette magát a feladatba. Crazy Charlie is el?kerülhet majd, hiszen ? is vissza lett zavarva az iskolába, mert elég sok hibát követett el az utóbbi id?ben.
- De ha kell, akkor tudok szerezni exkluzív interjút rock sztárral is, pornóssal is, csak szólj. Ha kell akkor a kérdéseket is ?k adják. Ez remélem elég lehet. Könnyen lehet, hogy a bulin nevesebb zenész is el?fordulhat, de ezt Gina még most intézi DeeDee-ékkel, róluk gondolom nem csak annyit hallottál, hogy a kocsiból beszéltünk vele telefonon. Én is zenéltem velük annak idején.
Remélem a reggeli alatt megjön a szép ruha is, és a parfüm is... Így Azumi nem lesz annyira rossz helyzetben.
- Viszont tegnap nem is szóltál semmit Crazy Charlie ügyére, pedig még aktához csatolt jegyzeteket is küldtem, hogy a nyilvános sajtóközleményre te tudj jól reagálni. Nem volt jó?
----
Gina DeeDee-vel leegyezteti a 3 bulit, DeeDee pedig összerántja gyakorlatilag a teljes bandát, és közli vele, hogy kb délután 3-tól érkeznek a Roadiek és a felszerelés, 5 körül már ott lesz a turnébusz, és estére meglesz a próba és minden más is. Ha pedig a "játékokat még nem próbáltátok ki, akkor meglátjuk mit mondanak a Roadie-k"
Majd gyönyör? szépen továbbítja DeeDee és Amy válaszát Jeffnek, Azuminak, Aikának.
Azuminak és nekem hozzá teszi azt, hogy Jeff szerint a korábban itt lakott zenészeket is érdemes megkérdezni beszállnának-e, esetleg fel lehet keresni mást aki akár a házhoz, akár a baráti körhöz hozzá tartozik. Mondjuk akár el?zenekarnak, akár másik szobába másmilyen zene kapcsán, stb. (Erre én rábólintok)
Akia viszont visszajelez Gina-nak, hogy a tervezett kereten felül Amy-nek kellhet egy "zseb?rmester", legyen szíves egyet beszerezni. És természetesen a tervek másik része is OK-t kap. Amikor ehhez hozzá tudunk jutni (kórház után). Illetve a potenciális "barátok" és egyéb érdekes helyzet kapcsán felvetem a Keisinger nevet de csak kérdésként...
Please Log in or Create an account to join the conversation.
Útvonal
- You are here:
-
Home
-
Forum
-
M.A.G.U.S a fórumon
-
Egyéb MAGUS kalandok
- Shaddar Nastha, az árnyak városa
Aktuális gondolatok
Ha saját szerepjátékot alkotnál, legyen az első kérdés az: Van-e valami olyan játék, amivel játszanál, de nem elérhető a piacon?
Cookie kezelés
This website uses cookies to manage authentication, navigation, and other functions. By using our website, you agree that we can place these types of cookies on your device.
You have declined cookies. This decision can be reversed.
You have allowed cookies to be placed on your computer. This decision can be reversed.
How to resolve AdBlock issue?